Szociális juttatások alakulása az elmúlt évtizedben:

 

A 2014-es önkormányzati választás után világosan látszott, hogy változásra van szükség a települési támogatások terén.
A polgármesterváltás után az új polgármester Gotthár László elhatározta, hogy teljesen megváltoztatja az ügyfelek fogadásának rendjét.
Ezek után lassan bevezetése került a környéken párját ritkító ritkaságnak számító Főnix ösztöndíj, a friss jogosítványosok támogatása, az őstermelők támogatása és a házak felújításának folyamatos helyi pályázati lehetősége, saját (nem állami!) szociális és krízis tűzifaprogram került bevezetésre. Rendszeresen osztottuk ki a megtermelt zöldségeket és gyümölcsöket, félsertést, de ezekről később adunk pontos tájékoztatást.
Összességében elmondható tény, hogy mindenki, aki segítségért fordult az önkormányzathoz, segítséget is kapott. Nem egyszer fordult elő, hogy kérni sem kellett a segítséget, azt a polgármester hivatalból adta.
A lakosság számára nyitottuk meg a bevezetett adóbevételek terhére azokat a rendkívüli forrásokat, amik a környéken egyedülálló mértékben segítették a Kórósiakat. Ez pontosan számszerűsítve az alább látható. Az előző ciklusban 2010-2014 között összesen 1.488.000 forint települési támogatást fizetett ki Kórós Község Önkormányzata a lakosság felé,
míg 2014 október és 2019. szeptembere között Gotthár László polgármestersége alatt 14.752.128 forintot és még nincs október. Igen, minden kedves olvasó jól látja, a különbség 10 szeres. Ebben az összegben pedig még nincs benne a saját krízisfa osztás, valamint a természetbeni juttatások.
Megígértük, hogy mindenkin segíteni fogunk, senkit nem hagyunk magára. Beváltottuk az ígéretünket, és folytatjuk…
Az adatok a Hiricsi Közös Önkormányzati Hivatal kimutatásaiból származnak.

Tisztelettel:
Gotthár László
polgármester

A képen a következők lehetnek: szöveg

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.