Remény Állatotthon – Kórós

Településünk kisállat menedéke hét éve nyújt biztonságos otthont a bajbajutott, elhagyott állatoknak. A működtetést 2014 novemberében, kötelező önkormányzati feladatellátás keretein belül kezdte meg az önkormányzat, kis létszámú férőhellyel. Az elmúlt néhány évben a hatalmas igénybevételre tekintettel folyamatosan fejlődtünk, új kenneleket építettünk, renováltuk a régieket, kifutót hoztunk létre, bővítettük az eszközállományt (ketrecekkel, fekhelyekkel, ólakkal és minden egyébbel, amire kisállatainknak szüksége lehet), és igyekeztünk támogatókat keresni.
A kis védenceink a Remény Állatotthonban biztonságos helyen vannak, megfelelő gondozásukra és ellátásukra nagy hangsúlyt fektetünk, azonban erőfeszítéseink ellenére sem tudjuk helyettesítheti azt a szeretetet és törődést, amit csak egy gazda adhat. A nagyszámú sikertörténet ellenére, van olyan kutyusunk, aki hét éve várja, hogy valaki hazavigye. Azt azonban fontos elmondanunk, hogy nem altatunk el egy állatot sem, mert az életet egyenrangúnak tartjuk más élettel. Sokszor végeláthatatlannak tűnő feladatokkal kell megbirkóznunk, kudarcok és veszteségek is értek már minket munkánk során, de az éhhaláltól, kóborlásból, veréstől, ládából megmentett állat hálás pillantása, új – őt megbecsülő- gazdához juttatása minden pénzt és fáradságot megér.
A munkánkat évek óta a német TS Nie mehr allein e.V. szervezet segíti. A szervezet anyagi és tárgyi támogatásával sok krízishelyzetet sikerült megoldanunk, és ami a legfontosabb, évek óta nagyon sok kutyus kerül a közvetítésükkel örökbefogadóhoz Németországba. Nagyon hálásak vagyunk az elkötelezett támogatásukért!
A működés évei alatt egyre gyakoribbá vált, hogy nem csak magánszemélyek, hanem önkormányzatok keresnek meg minket kóbor vagy bajbajutott állatok miatt. Ilyen jellegű megkeresés alapján Villány Város Önkormányzatával több éve tartó jól működő megállapodás jött létre.
Az elmúlt évek során kb. hetven kutyusnak (nagy részük külföldre utazott örökbefogadóhoz) és negyven cicának sikerült új otthont találnunk. Jelenleg 15 kutyus és körülbelül 20 cica várja az örökbefogadók jelentkezését. Az ivartalanítási programunk folyamatosan zajlik, és szeretnénk mindenki figyelmét felhívni az ivartalanítás fontosságára.
Büszkék vagyunk dolgozóinkra és ezúton köszöntjük őket, akik végtelen türelmükkel és odaadó munkájukkal, mindennap garantálják a teli pocakot, a tiszta környezetet, szükség esetén pedig egy kellemes sétát, vagy társat az orvoshoz vezető úton kis kedvenceink számára.

Segíteni szeretne?

Kérjük vegye fel a kapcsolatot önkormányzatunk munkatársaival az alábbi telefonszámon, e-mail címeken, vagy keressen minket a facebook-on :

+36-73/496-064, kabinet@koros.hu, info@koros.hu

Minden támogatásnál többet ér, ha gazdának jelentkezik! Jó gazdik jelentkezését várjuk bármely elérhetőségünkön a hét minden napján 0-24 órában.

Örökbeadott kutyusaink 

Dagi

Liza

Linda

Szuzi

Liza

Süti

Zénó

Molly

Mango