
2014-ben megígértük, hogy a település a rendelkezésre álló források hatékonyabb felhasználásával jobban segít a lakosságnak a téli tüzelő beszerzésében. 2010–2014 között 255 m³ tűzifát osztottak ki a településen.
2014 és 2019 között 436 m³ szociális tűzifát osztottunk ki, valamint bevezettük a környéken egyedülálló és országosan is ritkaságnak számító krízisfa-programot, amelynek keretében saját termelésből és vásárlásból további 466,75 m³ tűzifával segítettük a helyi családokat a tél beálltával. A szociális tűzifát mindig januárban és februárban adtuk a rászorulóknak, októbertől pedig a krízisfát lehetett folyamatosan igényelni. Az egész téli időszak alatt biztosítva volt tehát, hogy senki ne fagyhasson meg otthon, fűtetlen lakásában. Ebből 458 m³-t össze is vágtunk vagy összehasogattunk, közfoglalkoztatott kollégáink hatalmas munkájának árán. Köszönet és tisztelet érte nekik! Erre a közös teljesítményre igenis büszkék vagyunk.
Öt év alatt 902,75 m³ tüzelővel segítettük a lakosságot. Ilyen arányú segítség az Ormánságban, de megkockáztatom, a régióban sem volt. Betartottuk az ígéretünket, minden segítségre szoruló számíthatott ránk. Köszönjük a bizalmat!
Epilógus
Adj a koldusnak szállást, avagy a túl sok segítségért visszajáró elismerés (helyett!) ezt kaptuk: persze itt sem elégedett mindenki. Főleg azok, akik mindig a legtöbb segítséget kapták és kapják folyamatosan. Az ingyen tűzifa vastagságát kritizálni (!) és májusi kiosztásról beszélni lehet, csak nem illik képfelvételekkel szemben, ugyanis minden kiosztás mellé készült fotó. Feleslegesen hazudozni egymás között lehet, de értelmetlen. Életerős fiatalemberek régen eltartották magukat és gondoskodtak a téli tüzelőről, manapság a Facebookon panaszolják, hogy csak 10 cm vastag fát kaptak ingyen, összevágással együtt… Erre inkább széttárjuk a kezünket, és mosolygunk picit. De akkor is… folytatni fogjuk!
A képek a frissen kiosztásra kerülő fáról készültek 2019. 09. 20-án.
Kórós Község Képviselő-testülete nevében tisztelettel:
Gotthár László, polgármester

