A már 2017-ben elnyert, külterületi utak felújítására és szilárd burkolására benyújtott pályázatunk sok előkészítés és munka után elérkezett a megvalósításhoz. Az elnyert támogatás a VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 kódszámú felhívás alapján benyújtott pályázatra 85 461 616 Ft, azaz nyolcvanötmillió-négyszázhatvanegyezer-hatszáztizenhat forint összegű vissza nem térítendő támogatás.
A beruházás a Kórós 03 és 09 helyrajzi számokon valósul meg. Ennek folyományaként 2021-ig az önkormányzat saját erős beruházásként igyekszik megvalósítani a 09 helyrajzi számú út és Kórós-Nyugat teljes összeköttetését (a telekalakítások folyamatban vannak, és hamarosan megkezdődnek a kisajátítások is). A végső cél egy ténylegesen használható elkerülő út létrehozása, a lassú járműforgalom településről történő kivezetése és a gazdasági szereplők könnyebb mozgása érdekében.
A nyilvánosság biztosítása érdekében letölthetővé tesszük a nyertes pályázat végleges támogatói okiratát, valamint a helyszínrajzot és a műszaki leírást, amely az engedélyezési terv részeként nyerhető ki.
A beruházás megvalósításával jelentős terhet veszünk le elsősorban a II. Rákóczi Ferenc utca, majd az önerős befejezéssel a Kossuth Lajos út lakóiról, hiszen épületeik és az utak 99%-os mértékben tehermentesülnek a lassú és nehézgépjármű-forgalom alól. A házak és az utak állapota stabilizálódni fog, a lakosság további károkat nem szenved a gazdálkodó szervezetek és személyek gépjárműveinek településen történő áthajtása miatt, ők pedig zavartalanul végezhetik ütemezett gazdasági tevékenységüket. Az út megvalósulása a település legutóbbi 30 éves történetében a legmeghatározóbb fejlesztés.
Kórós, 2019. 09. 16.
További közös sikereinkben bízva, tisztelettel:
Gotthár László
polgármester
